Mindig is szerettem új dolgokat kipróbálni.
Különben sose tudnám meg hogy mire vagyok képes, vagy miről maradnék le.
Amikor végre felfedte a titkát az üveg, és engedte magát esztergálni a farönk, itt a műhelyben hétvégente néhány óra kreativitás nyújt kikapcsolódást. Azóta a kezem ügyébe kerülő üvegpalackok, deszka- és fatörzsdarabok sorsa meg van írva. Újra élednek mécsestartó, gyertyatartó, asztali lámpa vagy csillár formájában.
A faanyag olyan, mint az adott pillanatban, amikor elém kerül és meglátom benne hogy mivé fog változni. A színes üvegbúrák vagy mozaiküvegek színe felbontja a fényeket, a mécses izzó lángja körül rezegő levegő elmossa a szilárd vonalakat, vibrál a fény a lámpa vagy a mécses körül, és színeket fest a szoba, vagy a borház, vagy a borospince falaira.
Lényegében impresszionizmus...
.............
Hogyan kezdődött?
A régi, elrozsdált, pislákoló hajólámpák helyett valami stílusosabb világítást gondoltam a borospincémbe.
Például, elvágott borosüveg lámpabúrákban világíthatnának az égők...
Üvegvágás terén végig próbáltam az összes "tuti" tippet és tanácsot
- siralmas eredménnyel.
A vágás (vagy inkább törés) vonala egyik esetben sem volt egyenes, hetekig kellett volna csiszolgatni.
Végül egy pohár bor mellett logikusan átgondolva a szükséges technológiát,
készítettem egy primitíven egyszerű üvegvágó szerkezetet
- és az üveg elárulta titkait:
Az elvágott borosüveggel meg szoktuk beszélni,
hogy mi készüljön belőle, és milyen fa talpon szeretné leélni az új életét?
Mert a fának is, üvegnek is lelke van.
Szeretniük kell egymást, ha már összekerülnek.
